Az autózás örök kérdése a fogyasztás. Emberek ezrei fizetnek kétes működésű kütyükért, amik alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást ígérnek. Késhegyre menő vitákat folytatnak, ha valaki kétségbe meri vonni, hogy ők Budapest‒Bécs között nyélgázon tolták végig az autópályán 4,9 l/100 kilométeres átlaggal.
Örök vitatéma, a csodaszerek és legendák világa, pedig vannak módszerek, amelyek egyértelműen és bizonyítottan működnek.
Ilyen a megfelelően kialakított, aerodinamikus karosszéria. Egyszerű fizika, tényleg évtizedek óta megfelelő megoldás. Mégse vállalja be egy gyártó se a szériaautóknál. Miért? Mert nem praktikusak, megnehezítik a mindennapi manőverezést, de legfőképp: rondák, mint a bűn.
Erre jó példa ez a BMW-prototípus.
1981-ben az Auto Motor Sport és a Shell rendezett egy fogyasztási versenyt, amit Kilometer Marathonnak neveztek el. A kiírás szerint egy kilométeren kellett bizonyítani a csapatoknak, hogy ők képesek a legalacsonyabb fogyasztással teljesíteni a távot.
A BMW-k átalakítására, tuningolására szakosodott Alpina is jelentkezett. Ezúttal szaktudásukat nem a teljesítmény növelésére használták, és mint kiderült, a takarékosság terén is sokat ért mérnöki tudásuk. Százhúsz csapat indult, és az általuk épített BMW 318i E21 sikeresen megnyerte kategóriáját, az 1300 kilogramm körüli III-as osztályt. Mindössze 2,672 l/100 kilométeres fogyasztást produkált a gép, amihez több trükköt is bevetettek.
Az autó eredeti gyári kivitelben a 105 lóerős, 1,8 literes benzinmotorral a korabeli mérési szabványok szerint 8,9 liter/100 kilométeres értéket produkált.
A leglátványosabb a valódi cápaorr, amivel az autó hasította a levegőt, de emellett a hajtást is átvariálták: csak egy kereket hajtott a motor, ami két hengerrel üzemelt. Drasztikus beavatkozások, amivel már bő 44 éve bizonyították, hogy az alacsony fogyasztás elérhető, ha van rá igény.
