A civil szolgálati autó mobil traffipaxa szinte kiakadt, amikor egy Tesla 105 mérfölddel, azaz 169 km/h-val süvített el mellette a Florida délkeleti részén lévő Port St. Lucie-t átszelő úton, ahol a megengedett legnagyobb sebesség 45 mérföld, azaz 72 km/h.

„Esküvőre igyekszünk Stuartba, ahova fél háromig kellett volna odaérnünk, ezért a nagy sietség” – magyarázta a jobb egyben ülő, fehér ruhás nő 14.40-kor, miután a hatósági felszólításnak eleget téve félreálltak, és a civil ruhás rendőr odalépett a vezetőoldali ablak elé.

„Kinek van ott esküvője?” – kérdezte a rendőr, miközben elkérte a sofőr iratait, és magában kiszámolta, hogy még legalább húsz perc, mire eljutnak a 16 kilométerre lévő Stuartba, természetesen a sebességkorlátozást betartva.

„Az enyém” – válaszolta a nő restellkedve, és a rend éber őre ekkor szembesült azzal, hogy a fehér öltözék bizony menyasszonyi ruha. „Arról már lekésett” – jegyezte meg a rendőr, mire a nő kényszeredetten nevetgélt, és hozzátette: „Azért még megpróbálnánk odaérni.” A rendőr közölte a férfival, hogy az 50 mérföld feletti sebességtúllépés bűntettnek számít, ezért eljárás indul vele szemben, majd továbbengedte őket.

Floridában is komolyan veszik a gyorshajtást: az 55 mérföldes, azaz 88 km/h-s sebességtúllépésért a pénzbüntetés 1000 dollár, azaz 347 ezer forint, de ennél még akkor is magasabb lehet a bírósági eljárás költsége, ha a bűntett elkövetője mindent elismer. Legalább öt közúti közlekedési előéleti pont is kerül a neve mellé a rendészeti nyilvántartásban, annak függvényében, hogy a közelmúltban volt-e hasonló kihágása.

Amennyiben igen, a bíró szabadságvesztésre ítélheti a sofőrt, és minimum egy évre bevonják a jogosítványát. A Teslát vezető férfi azóta nyilatkozott a helyi médiában, és elmondta, hogy a testkamerás felvételen azért néz olyan ijedten, mert ezek a következmények futottak át az agyán, de azt is hozzátette, hogy végül minden rendben ment a csúszással kezdődő esküvőn ‒ írta a Zsaru Magazin.