Az utóbbi fél évben január 20-án volt a csúcson az üzemanyagok átlagára itthon, amely azt jelentette, hogy a 95-ös benzin literje 641 forint volt, a gázolajé pedig 660. Azóta csak lassan ugyan, de erős lejtmenetben vannak az árak: 80 forintot csökkent 6 hónap alatt mindkét üzemanyag literje. A kérdés már csak az, hol éri meg legjobban tankolni, ha csak a pénztárcánkat vesszük figyelembe?
Utánajártunk, hogy az egyes hazai kúthálózatokon mennyi volt 2025-ben a nafta átlagos ára, és készítettünk egy-egy diagramot belőle.

A diagram a Holtankoljak.hu adatai alapján készült.
Az üzemanyag kiskereskedelmi árának 4 fő összetevője van
- a kőolaj ára
- a finomítási költségek
- elosztási és marketingköltségek
- adók
Ezen kívül szintén az árakat befolyásoló tényező az ellátás lehetősége, a szállítás, a fogyasztók igénye, a napi ingadozásba pedig a dollár-forint árfolyam egymáshoz viszonyított aránya is beleszól.
A két kimutatásból remekül látszik, hogy az Auchan és a Grovi töltőállomásai verhetetlenek árban, és az is kiderül, hogy a három nagy hálózat közül szinte mindegy, hogy melyikhez kanyarodik be az ember, az árazásuk szinte ugyanaz.

A diagram a Holtankoljak.hu adatai alapján készült.
Legközelebb csütörtökön lesz változás a benzinkutakon: a gázolaj bruttó 5 forinttal mérséklődik, míg a 95-ös benziné változatlan marad. A benzin literenkénti átlagára jelenleg 585, a gázolajé pedig 588 forint, szóval ehhez viszonyítva érvényesíthetik az újabb árváltozást.
Ha pedig arra vagy kíváncsi, hogyan fog kevesebbet fogyasztani az autód, a Vezess korábbi cikkéből kiderül: