​Egy romániai sofőr 580 lejes (nagyjából 50 ezer forint) bírságot és négy büntetőpontot kapott Bihar megyében, miután 30 km/h-val hajtott egy olyan útszakaszon, ahol a megengedett sebesség mindössze 10 km/h volt. Az eset a romániai Pietroasa településen történt, egy éles, 90 fokos kanyarban, amelyet egy iskola követett. A rendőrség szerint a sebességkorlátozás csak erre a veszélyes szakaszra vonatkozott, nem az egész településre, tehát szó sincs arról, hogy hosszan élhetetlenül lassan kellett volna araszolni ‒ írta az usd24.ro

50 ezerre büntették az autóst, aki csak 30-cal ment, de így is szabályt szegett 1

Bár a 30 km/h-s sebesség elsőre alacsonynak tűnhet, a helyi szabályozás értelmében ez háromszorosa volt az adott szakaszon megengedett maximális sebességnek. A történet gyorsan elterjedt a közösségi médiában, ahol sokan meglepődtek a szigorú büntetésen.

Azonban a rendőrség hangsúlyozta, hogy a sebességkorlátozások célja a közlekedésbiztonság növelése, különösen az olyan veszélyes szakaszokon, mint amilyen ez a kanyar és az iskola környéke. 

Ha ilyen táblát látunk, akkor tényleg érdemes komolyan lassítani, mert ilyen mértékű sebességkorlátozásnál tényleg kiemelten veszélyes szakasz következhet. Ezt saját kárán tanulta meg egy kínai autós. Mindenáron előzni akart, és figyelmen kívül hagyta a 30-as korlátozás után következő két meglepően alacsony sebességkorlátozást is.

A két tábla pedig nem véletlenül volt kitéve, a sima kétsávos út ugyanis hirtelen egy ralipályába ment át, gyakorlatilag egy keskeny aszfaltozott sáv maradt csak belőle hirtelen lejtő után. Az ilyen helyen repülnek látványosan a WRC-autók, de egy hétköznapi autósnak átlagos technikával itt egyetlen sors jut: a borulás. 

Autósként 30 km/óra alatt már a legtöbben csigatempónak érzékelik a haladást, pedig ha 10-es táblából nincs is sok, 20 km/órás korlátozás szinte minden nagyobb településen akad. A „lakó-pihenő övezet” tábla ugyanis együtt jár ezzel a maximális megengedett sebességgel: