2022 nyarán két különleges tanulmányautót mutatott be a Hyundai. Ezek egyike volt az RN22e technológiai kísérleti jármű, egy tisztán elektromos sportkocsi előfutára. A hajtási koncepció később megvalósult, ám a speciális, két villanymotoros hajtásláncot végül az Ioniq 5-be építették be.




Most viszont elkészül az eredeti is, azaz az Ioniq 5 N után hamarosan (egész pontosan július 10. körül) bemutatkozik az Ioniq 6 N, az áramvonalas szedán sportverziója.
A hajtásláncról nincsenek adataink, de nem valószínű, hogy gyengébb lenne az 5 N modellnél – azaz 650 lóerős motorteljesítményre számítunk. Hiába áramvonalasabb a 6-os széria az 5-ösnél, a 270 km/óra végsebességet aligha fogják feljebb emelni, inkább arra számíthatunk, hogy a 390 kilométeres hatótávolság nő meg valamelyest.
A premier előtt egy hónappal közzétett részletfotók alapján egyébként arra számítunk, hogy a végleges verzió nagyon közel áll majd az eredeti tanulmányautóhoz, beleértve a masszív kerékdob-szélesítéseket, a fekete hátsó lökhárítót és az impozáns hátsó szárnyat – ez utóbbi ugyan valamivel szerényebb, mint az eredeti, ám a fotók alapján messze többről van szó, mint optikai tuningról, ez a légterelő jelentős leszorítóerőt ígér.