A japán kei car egy több évtizede létező, alapvetően szükségvezérelt méretosztály, amelyen belül azonban kihozták a maximumot a lehetőségekből a autógyártók, és időnként kifejezetten izgalmas konstrukciókat préselnek bele a méret- és lökettérfogat-korlátozásokba.

John Elkann szerint pontosan erre van szükség Európában is: megfizethető, kis fogyasztású, csekély helyigényű autókra, amelyek azonban többet nyújtanak a mai mopedautóknál. Ezek lehetnének az e-autók – az ’E’ vélhetően az economy, azaz gazdaságos szó rövidítése.

Elkann amúgy a Ferrari vezére, de az Agnelli-család leszármazottjaként rengeteg más posztot is betölt az autóiparban és egyéb gazdasági területeken – ő például a Stellantis-csoport aktuális elnöke és egyik igazgatója. Elsősorban ez utóbbiként, nem pedig a Ferrari elnökeként nyilatkozta azt a napokban, hogy Európába vissza kell hozni az olcsó kisautókat.

Kispénzű vevők számára is van ötlete a Ferrari-vezérnek 1

A parányi Fiat Topolino ára 10 ezer euró alatt indul, de nem teljes értékű autó, csak négykerekű robogó

Az autók ára elsősorban a törvényi szabályozások miatt emelkedett az elmúlt időkben, idézi őt a Reuters hírügynökség. Hozzátette, hogy hat évvel ezelőtt még 49 olyan típust lehetett kapni Európában, amelynek az ára nem érte el a 15 ezer eurót (jelenlegi árfolyamon 6 millió Ft), ma viszont csak egy ilyenről tud. 2019-ben egymillió autó fogyott ebben az ársávban, ma 100 ezer sem – zárta az érvelést, hozzátéve, hogy a japán újautó-piac 40%-át a fent említett kei car kategóriába tartozó miniautók teszik ki, azaz létezik olyan üzleti modell, amelyben ezek a kisautók nyereséget hoznak.

Azt nem árulta el, hogy ez csak a személyes véleménye, vagy a Stellantis révén tenni is kíván valamit az ügyben. A cégcsoport legújabb szerzeménye, a kínai Leapmotor pont kínál is egy olyan modellt, amely alkalmas lehetne ennek az E-Car szegmensnek a beindítására: az immár Magyarországon is elérhető Leapmotor T03 362 cm hosszú, bár villanyautó lévén nem tud NAGYON olcsó lenni – de a 7 790 000 forintos indulóár így is igazán jutányos egy tisztán elektromos járműért.

Nem minden kisautó olcsó, de mondjuk az Opel Twin nem is volt átlagos törpe (igaz, nem is került gyártásba):