Az új KRESZ összeállításával összefüggésben folytatott egyeztetések során a kerékpáros szervezetek is segítették a szabályalkotókat. Tőlük számos olyan újítás bevezetésére érkezett javaslat, amik a kerékpáros közlekedést biztonságosabbá, zökkenőmentesebbé és könnyebbé tehetik.
Ilyen a kerékpáros utca bevezetése, ahol a biciklisek szabadabban mozoghatnak, de bizonyos feltételek megvalósulása mellett és a megfelelő szabályok betartásával akár a járdát is használhatják majd
– lengette be a Bringázz a munkába! program kapcsán Bói Loránd, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkára.
Ismertette, hogy 2010 óta több mint 2200 kilométernyi kerékpárút épült vagy újult meg Magyarországon. Jelenleg több mint 12 400 kilométer kerékpározásra ajánlott út szolgálja ki a biciklizőket, amelyből mintegy 4700 kilométer önálló kerékpárút vagy gyalog- és kerékpárút. Mindemellett jelenleg több mint 1400 kilométer kerékpárút tervei állnak rendelkezésre, amelyek megvalósításával belátható időn belül 6000 kilométer önálló kerékpárút lehet Magyarországon. Az épített és kijelölt kerékpározható hálózat teljes hossza 2030-ra így megközelítheti a 15 ezer kilométert.
Juhász Tünde, az Építési és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, mind élettanilag, mind a munkavégzés hatékonysága szempontjából fontos, hogy a munkába és a munkából vezető utak mozgással teliek legyenek. Hangsúlyozta annak jelentőségét is, hogy ma már az ország számos területén kiváló lehetőség van arra, hogy a munkába igyekvők kerékpárral, rollerrel közelítsék meg a munkahelyüket – foglalta össze az MTI.
Ahogyan arról a napokban a Vezess is beszámolt, hamarosan nyilvánosságra hozzák az új KRESZ-t, és bárki véleményezheti is majd: