A november végén kihirdetett módosító csomag értelmében a jövő évtől eltörlik az üzemanyagok 3 százalékos kiskereskedelmi adóját – írja a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) közleménye alapján a Népszava.

Maga az adónem nem tűnik el teljesen: 500 millió forintot meghaladó forgalom esetén továbbra is sújtani fogja a benzinkutakat, viszont az adóból az üzemanyag-értékesítés utáni hányadot le lehet majd vonni.

A jelenlegi tarifákból kiindulva a lépés literenként 16-17 forinttal csökkenthetné a kútárakat

– becsülte a lapnak Gépész László, a kis magyarországi töltőállomásokat képviselő Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) alelnöke.

Gépész arra figyelmeztetett, hogy a kiskereskedelmi adó eltörlését aligha lesz érezhető a kutakon, ugyanis „szinte kioltja a hatást”, hogy januártól bruttó tíz forinttal fogják emelni a jövedéki adót, mint arról korábban a Vezess is beszámolt.

A Népszava cikke megjegyezte: az FBSZ és a segítségére siető VOSZ együtt győzték meg a Nemzetgazdasági Minisztériumot (NGM) a kiskeradó-változtatásról, mondván, muszáj megmenteni több száz, tisztességesen üzemelő és adófizető kis- és középvállalkozást, munkavállalók ezreit, továbbá sok kistérség üzemanyagellátását.