Iparági adatok szerint jelenleg még mindig több mint 90 százalékban dízelmotorosak az újonnan forgalomba helyezett tehergépjárművek. 2025 első negyedévében a kategória 3,5 százaléka volt tisztán elektromos vagy plug-in hibrid hajtású.

A buszok esetében a helyzet kedvezőbb: a városi elektromos buszok meglehetősen magas arányának köszönhetően a dízelmotoros autóbuszok aránya a forgalomba helyezésekben maximum 65 százalék.

A Scania vezérigazgatója, Christian Levin felszólította a politikusokat, hogy emeljék meg jelentős mértékben a dízelfuvarozás költségeit. Emellett felhívta a figyelmet egy észszerű töltőinfrastruktúra létesítésének a szükségességére is az elektromos tehergépjárművek számára.

A közelmúltban nagy viták folytak a személyautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírásokról, de a teherautó-gyártóknak is hasonló szabályokat kell betartaniuk. A jelenlegi előírások szerint az új autóbuszok és teherautók szén-dioxid-kibocsátását 2030-ig 45 százalékkal, 2035-ig 65 százalékkal, 2040-ig pedig 90 százalékkal kell csökkenteni a 2019-es szinthez képest.