Az addig küszködő McLaren a 2024-es Miami Nagydíjon hatalmasat lépett előre, tavaly – 25 év után – konstruktőri bajnoki címet szerzett a wokingi csapat, idén pedig, kilenc fordulót követően toronymagasan vezetnek a csapatbajnokságban, és az is egyértelműnek látszik, hogy az egyéni bajnok két pilótájuk, Oscar Piastri és Lando Norris közül kerül majd ki.

A brit alakulat versenyképessége mögött sokan a hajlékony hátsó és első szárnyakat sejtették, ám az előbbieket illető szabályokat már a 2025-ös szezon előtt, az utóbbiakra vonatkozó ellenőrzéseket a legutóbbi, barcelonai fordulóra szigorították, a McLaren versenyképessége viszont nem csökkent.

Alternatív magyarázat, hogy a wokingiak egy komoly fizikai-mérnöki tudást igénylő, a gumik hőkezelését halmazállapot-váltó anyagokkal javító megoldást alkalmaznak, ám a felügyelőszervezet, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) egészen eddig nem állt elő kifogással.

2026-ra viszont más lesz a helyzet, az erőforrásokat és a kasztnit is illető, igen jelentős szabályváltozási csomagba bekerül majd egy, a fenti ügyeskedést kizáró előírása is, tudósít a The Race.

A szakoldal értesülése alapján a gumikra vonatkozó, 10.8.3-4-es műszaki szabályhelyet a Motorsport Világtanács úgy módosította, hogy gumimelegítő paplanokon kívül az abroncsok, a fékek, a kerékagyak vagy a teljes kerekek hűtését szolgáló rendszerek vagy anyagok használata tilossá válik jövőre.

További szabálymódosítás, hogy 2026-tól a futóművek légterelői sem vezethetnek levegőt a kerékagyhoz vagy környékére, azokat ugyanis légmentesen zárni kell majd.

Az új előírásokat az F1 műszaki szabályalkotó bizottsága szövegezte meg, majd a Motorsport Világtanács hagyta jóvá keddi ülésén.