Immár mondhatjuk, hogy évek óta nem túl rózsás a Red Bull helyzete pilótafronton a Forma-1-ben. A nagycsapatnál Max Verstappen mellé nem találnak épkézláb versenyzőt, hiába tűnnek-tűntek többen is ígéretes tehetségnek a fiókcsapatban.

Úgy tűnik, ez a sors vár Isack Hadjarra is: a Racing Bulls francia újonca szépen szállítja az eredményeket, 21 pontjával pedig úgy áll az egyéni összetett 9. helyén, hogy az energiaitalosok közül ő a legjobb pilóta Verstappen után. Sokan féltik is: látva Cunoda Juki korábbi teljesítményét, előléptetését és eddigi harmatos produkcióját a nagycsapatnál, a Red Bull nehogy erre az útra terelje Hadjart is.

F1: Keresztbe tesz fiókcsapata a Red Bullnak 1

Isack Hadjar (Kép: David Ramos/Getty Images)

Kérdéses, hogy ebbe mennyi beleszólása lehet a Racing Bulls csapatának, de ha rajtuk múlik, ők nem fogják ezt hagyni a Red Bullnak. „Az ég szerelmére, ne vegyék el tőlünk ezt a tehetséget túl korán!” ‒ fogalmazott a Blicknek Peter Bayer, a csapat vezérigazgatója, aki hozzátette, ők legalább 2026 végéig marasztalnák is a versenyzőt. „Addig meg kell bilincselnünk” ‒ mondta.

Korábban egyébként Cunoda kapcsán Helmut Marko, a Red Bull motorsportfőnöke mondta el, hogy az idei évben már nem lesz pilótacsere, történjen bármi is. 2026-ról azonban nem esett szó, így simán benne lehet a pakliban egy esetleges Verstappen‒Hadjar-felállás a Red Bullnál, főleg úgy, hogy a csapat már jelezte, hogy az eddigi produkció kevés lesz a japántól.