Sebastian Vettel nem pusztán a 2000-es és 2010-es évek, hanem általában a Forma-1 történetének egyik legeredményesebb versenyzője, 2007-től 2022 végéig tartó pályafutása során 300 nagydíjhétvégén 57 pole-t, 53 futamgyőzelmet, illetve 69 egyéb dobogós helyezést, na és persze négy világbajnoki címet szerzett.

A BMW Sauber, a Toro Rosso, a Red Bull Racing, a Ferrari és az Aston Martin versenyzője karrierje vége felé és azóta is egyre komolyabb érdeklődést mutatott a környezetvédelmi és gazdasági kérdések iránt, így félig-meddig meglepő, de szinte természetes is, hogy, mint most kiderült, egy ideje ilyen tanulmányoknak szentelte magát.

A 37 éves Vettel sikerrel is vette az akadályokat, olyannyira, hogy a világ egyik legrangosabb egyetemén, az amerikai Harvardon szerzett szórakoztatóipari, média- és sportmenedzseri (közgazdász) képesítést.

A hír alapján végképp nem lepődnénk meg, ha a német előbb vagy utóbb valamilyen F1-es/autósportos vezetői pozícióban tűnne fel, akár a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) – potenciálisan – új vezetésében, akár a Forma-1 céges irányításában, akár valamelyik csapat főnökeként. Egykori felfedezője és mentora, Helmut Marko nemrégiben már lehetséges utódjaként is beszélt Vettelről.