A Kocsomba Károly – Takács Gábor párosnak sikerült látványosan, és egyben gyorsan is autózni a Szilveszter Rallye-n. Az új építésű EVO IX-el hoztak egy abszolút 10. helyet.

Szia Gabi! Hogy szerepelt a IX-es Hungaroringen?
- Sziasztok! Alapvetően minden rendben volt, az egri esés után egy apróság miatt keményen melegedett a hűtővíz, ezzel küzdöttünk a teljes verseny alatt.

Milyen volt a hangulat az autóban?
- Karcsi hozta a szokásos tempót, látványosan, és egyben gyorsan is szerettünk volna menni. Szerintem mindkettőt sikerült teljesíteni!

Adottak voltak a feltételek a látványos autózáshoz?
- Igen, mindenképp. Nyirkos volt az út, picit csúszott is. Azt hiszem, hogy megtaláltuk az arany középutat, sikerült gyorsan menni keresztbe!

alt

Tehát a víz melegedést leszámítva nem volt semmi technikai problémátok?
- Ezen kívül nem volt semmi technikai problémánk. Persze ez a K-Tech Motorsportnál már megszokott dolog!

Helyezés? Mennyire vagytok elégedettek?
- Szerintem nagyon szép eredményt sikerült elérnünk, az abszolút 10. helyen zártuk a versenyt. A 3. leggyorsabb Mitsubishi!

Mi a terv 2018-ra?
- Próbáljuk összerakni a hátteret 2018-ra, a cél továbbra is az ARC (Austrian Rally Challenge) és néhány ORB futam. Ami belefér. Van néhány hazai verseny, ahol nagyon szeretnénk rajthoz állni, ilyenek az Eger, Ózd, Miskolc, illetve Karcsi murván is szeretne menni. Meglátjuk, hogy ezek közül mit sikerül összehozni.

Gabi, köszönöm szépen a beszélgetést, és sok sikert nektek 2018-ra!

Reklámpartnereink:

Varrivál Kft., Tekt Kft., Qualitekt Solution Kft., Villámszer Kft., Kovács méréstechnika Kft., Kövi Ép-Vill Kft., SBS Kft., Fürdőpark Kft., Orfű Aquapark, Universal Leasing Gépjármű Flottakezelő Kft., Sc. TransGranit Srl., Würth Szereléstechnika Kft., Lajosházi Csaba E.V., Target Sales Group Kft.Szilveszterre EVO IXAz év utolsó versenyét, a Szilveszter Rallye-t jelölte meg a Kocsomba Károly - Takács Gábor páros, hogy az újonnan épített EVO IX-et felavassák. Takival beszélgettem a verseny előtt.Szia Taki! Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával kilátásba helyezted, hogy az egri bukás után elképzelhető, hogy cserélitek az autót. Akkor ez meg is történt?- Sziasztok! Valójában "csak" annyi történt, hogy a karosszériát cseréltük egy EVO IX-re, gyakorlatilag Karcsi régi autója került átépítésre ebbe a kasztniba.

Tehát a régi karosszéria annyira sérült, hogy nem volt javítható?

- Nem erről van szó. Lehetett volna javítani is, de gazdaságosabb volt cserélni ezért Karcsi így döntött. Na meg azért ez mégis csak egy IX-es bódé!

Nem újdonság nektek sem a Szilveszter Rallye. Főleg Karcsi ment már itt elég sokszor.

- Igen. Mondhatni hogy visszatérő versenyzők vagyunk a Hungaroringen, sőt Karcsinak 2008-ban az abszolút 1. helyet is sikerült megszereznie! Azért most nem törünk ilyen babérokra, nagyon komoly autók vannak már, és komoly pilóták! Na meg ugye az "új" autót megyünk kipróbálni, tesztelni.

Tehát akkor elmondhatjuk, hogy a cél a szórakozás?

- Mindenképp! A Szilveszter Rallye nekünk erről szól elsősorban. Persze szeretnénk azért egy jó eredményt elérni, de nem görcsölünk rajta.

Mit szólsz a magasabb nevezési díjhoz?

- Azt gondolom annak senki nem örül, hogy drágul a versenyzés költsége. Persze ezzel arányosan azért azt várja az ember, hogy a színvonal is emelkedjen. Meglátjuk.

Hó biztosan nem lesz. Milyen gumikkal készültök?

- Igazából nincsenek nagy tervek. Az éven maradtak meg olyan gumik amikből tudunk válogatni attól függően, hogy milyen időjárás illetve hőmérséklet lesz. De ahogy mondtad, hó az talán nem lesz!

Taki, köszönöm szépen a beszélgetést, és jó szórakozást nektek a Hungaroringen!

- Én is köszönöm szépen, illetve szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy megköszönjük szponzorainknak az egész éves támogatásukat, valamint boldog karácsonyt, és eredményekben gazdag új évet kívánunk partnereinknek, és minden kedves rally rajongónak!
Dolgozunk a jövő éven, meglátjuk hova sikerül eljutni!

Szilveszterre EVO IX

Az év utolsó versenyét, a Szilveszter Rallye-t jelölte meg a Kocsomba Károly - Takács Gábor páros, hogy az újonnan épített EVO IX-et felavassák. Takival beszélgettem a verseny előtt.

Szia Taki! Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával kilátásba helyezted, hogy az egri bukás után elképzelhető, hogy cserélitek az autót. Akkor ez meg is történt?

- Sziasztok! Valójában "csak" annyi történt, hogy a karosszériát cseréltük egy EVO IX-re, gyakorlatilag Karcsi régi autója került átépítésre ebbe a kasztniba.

Sajtóanyag

Bejelentkezés

Online

Oldalainkat 60 vendég böngészi