Szeptember 17-18.-án rendezték az Arad Rallye-t, amelyen a Radó Rallye Team is részt vett.

Radó István – Kovács Szilvia egy N csoportos Honda Civic VTI-vel állt rajthoz, kategóriájukban 16 versenyzővel.  A 9. gyorsaságin, az első helyről kényszerültek feladni a versenyt a bal gömbcsukló anyagfáradásos törése miatt.

A verseny után kérdeztem Pistit:

Mesélnél kicsit a hétvégi versenyről, milyen érzésekkel jöttetek haza?

Kiesésünket leszámítva minden tökéletes volt, sőt ha jobban belegondolok, a verseny feladása sem rontott a hangulatunkon, hiszen nagyon élveztem 6 év után újra murván menni. Kicsit tesztnek is szántam ezt a versenyt, magam tesztelésére, elmúltam 47 éves és kíváncsi voltam mit felejtettem azóta, de szerencsére az eredmények azt mutatták, hogy még nincs baj, hamar előjöttek a régi érzések. A gumi is kiválóan viselkedett, hiszen ez egyben egy KUMHO terep gumi teszt is volt, nem kaptunk sehol defektet, egy rend gumival végigcsináltuk, köszönet érte a KUMHO-nak.  Voltak akik a szervizben odajöttek és nézték mivel megyünk.

Milyen volt a szervezés? Sokan visszajöttek a magyarok közül…

A pályabejárás alatt mi is elhagytuk a tréningautó teljes kipufogó rendszerét, kicsit rosszabbak voltak az első gyorsaságik, mint amire számítottunk, de a versenyautóval nem volt olyan vészes, maga a verseny kárpótolt mindenért, utólag azt gondolom, nagyon izgalmas, jó pályák voltak, egyszerűen jól esett menni rajtuk.
A szervezés meg profi volt, de tényleg, minden szempontból, főtéren a rajt dobogó, sport bírok, technikai bizottság, a teljes kiszolgálás kifogástalan volt, itt minden a versenyzőkről szólt, nem bevétel centrikus, barátságosak, segítőkészek voltak, azt hiszem lehetne mit tanulni tőlük. Külön köszönet jár Adamovics Márknak a szervezésért!

Akkor bánhatják, akik nem maradtak?

Szerintem már bánják is!   Ilyen pályákon itthon nem mész, élménynek, tapasztalatnak, mindenre jó. Navigátoromnak, Szilvinek is nagy élmény volt murván menni, ez egy ajándék volt részére, eddig még sosem ment murván, ez volt élete első murvás megmérettetése, de kitűnően látta el feladatát, már vagy 30 navigátorral volt dolgom, a Szilvit nyugodt szívvel ültetném be bármelyik profi I.osztályú pilóta mellé.

Mióta mentek együtt, gondolom már régebb óta?

Egész pontosan 2 éve, de csak aszfalton mentünk eddig a szlovák bajnokságban, murván azért sokkal nehezebb navigálni és maximálisan, hiba nélkül diktált! 

Idén mentek még valamelyik versenyen?

Mi már nem, a Kassa Rallye volt betervezve, helyette választottuk az Arad Rallye-t, hiszen már szlovák bajnokok vagyunk és jól döntöttünk, kár lett volna kihagyni. Az autót kicsit rendbe hozzuk és idén még megy két versenyt a KUMHO gumikkal, de már nem velünk.

Főtámogató: KUMHO gumiabroncsok

Talián János
Kép:rallyphoto.ro

 

Bejelentkezés

Online

Oldalainkat 74 vendég böngészi