Bessenyei Zolival beszélgetem a Veszprém Rallyt megelőző teszten. 

 

 

Múlt hétvégén Bulgáriában versenyeztetek a Vb futamon, hogy tetszett?

Nagyon komoly élményen vagyunk túl, hiszen kevés magyar versenyző jut el Vb futamra és kevés fejezi be Super Rally nélkül. Az egész csapat nagyon boldog. Nyilvánvaló tény, hogy az utolsó versenyünk volt az Astrával. Szeretnénk, hogy eladódjon, én örülnék neki ha Magyarországon adódna el és látnám hogyan folytatódna a versenyzése. Vannak rá érdeklődők itthonról és külföldről is. A pályafutásom a Team Bútor Robi csapatban és a C2 R2 Max-al fogom folytatni. Egyelőre Magyarország van tervbe a maradék 3 futammal és ha gazdasági helyzet engedi akkor még  külföldön megmérettetni magunkat. Jövőre szeretnénk teljes szezont futni nem csak Magyarországon az R2 Max-al. Bulgária nagyon jó volt, mindenki örült, 360 versenykilométer. Aki megteheti mint nézőként, mint médiásként és főleg versenyzőként érdemes kijutni. Boldog vagyok, hogy megmertem tenni ezt a lépést.

A Vb futamokon a gumiválasztás 2 variációból áll, illetve a gumikkal is spórolni kell, nektek ez mennyi problémát jelentett?

Szerencsére azzal az autóval amivel én mentem privát versenyzőként 2 kerék meghajtással nem vonatkozott ránk ez a szabály, hogy gyári WRC gumikat kelljen használnunk. Teszten kipróbáltuk ezt a gumit de sokkal lassabb, valószínűleg azért találtak ki, hogy WRC-k ne menjenek ilyen gyorsan vele. Visszatértem a jól megszokott Magyarországról kivitt Pirellikhez, úgy-hogy RX gumikkal mentem. Ugyanazt a keveréket használtam, mint a gyáriak tehát elől keménnyel, hátul puhával mentem. A szombat reggeli első kört mentem Intermédiával amikor, a Frici is mente azt a nagyon jó időt. Éjszaka esett az eső és reggel még kicsit vizesek voltak a pályák. Nem okozott gondot a gumiválasztás, szerencsére relatív homogén időjárás volt.

Az eredménnyel mennyire vagy elégedett?

Tökéletesen elégedett, vagyok, hiszen az volt a cél, hogy Super Rally nélkül befejezzük a versenyt ami ez idáig diesel autóval nem nagyon sikerült senkinek. Magyar pilóták is nagyon kevesen vannak, akik Super Rally nélkül végig értek. Nekünk ez úgy sikerült, hogy csak kereket cserélni és lemosni kellett az autót. Valamint a végére kiderült, hogy valaha volt legjobb diesel eredményt értem el, és az elmúlt 6 évben nem volt ilyen eredménye az Opelnek. Tehát Super 1600-os Corsával sem mentek abszolút 22. helyen. Tökéletesen elégedett vagyok, sokkal nagyobb dolog a kimondott számoknál, hogy mekkora fejlődést nyújt egy ilyen futam.

Az R3-as Cliok, illetve más kategória társak sokkal erősebek az Opelnél. Mennyire próbáltál meg határon menni?

Amennyire lehetett próbáltam kihozni az autóból a legtöbbet, az első nap végén kinéztem ellenfeleket, az ottani C2 Maxal menő Tihomir Stratiev aki 2 éve megy ilyen autóval és bajnok. Egyébként ő megy Szerbiában is és ott is bajnok. Ő ott született és eléggé képbe van a pályákkal 3 napon keresztül vertem és a végén oda jött gratulálni, mondta hogy ezeken a pályákon hasonló autóval még nem nagyon verték meg. Egyébként egész jól összebarátkoztunk velük. Még egy pozitív hír, volt egy privát 2010-es Clio R3-as amilyen itthon  a Köváry Barnának és Hozmann Lacinak van tehát ez a 250 lovas. Ezzel ment a svájci Parli nevű fiatalember akitől kevesebbet kaptam mint a Pálinkás Zsoltitól. Kilométerenként 0,5-0,7 másodpercet kapta míg itthon a Pálinkástól 1 másodpercet kapok. Mindenféleképpen a nagyautókhoz is közelebb tudtam menni, és az igazi ellenfeleket és tulajdonképpen az itthoni saját magamat is meg tudtam verni. Úgy-hogy ebből a szempontból is pozitív volt az eredmény.

Itt vagyunk a Veszprém Rally előtti teszten, sikerült beállítani az autót vagy még fogtok menni?

Nem! Kész vagyunk a teszttel, nagyon jól sikerült az autót beállítani, a Team Bútor Robinak megvannak különböző összetételű murvás beállításai. Ezt kellett az én stílusomhoz igazítani, ezt Schäfer Zoli mérnők megtette. A 3 kimenetel után már tökéletes volt az autó, onnantól már csak a barátokat, szponzorokat autóztattam. A végén mindig úgy zárjuk a tesztet, hogy viszem a Robit és ő megmondja jó-e vagy nem, mosolyogva szállt ki az autóból úgy-hogy azt gondolom, hogy minden rendben van. Tökéletes a beállítás ezerszer gyorsabban lehet menni az autóval mint az Astraval, úgy-hogy nagyon várom a hétvégét.

Kaptál egy ellenfelet, csapaton belül is a Zagyva Lajost aki eddig N2-es Suzukival ment de ha beült mindenkit megvert, hogy érzed megfogod tudni verni?

Egyáltalán nem baj, hogy itt van a Lali, örülök annak, hogy mellettem fog szervizelni és rálátásom lesz milyen gumit rak fel, mit csinál. Nem feltartott kézzel megyünk, de azt tudni kell hogy ő ezen az egy versenyen megy, vagy legalábbis én úgy tudom, én pedig elég hosszú távra tervezek az autóval. Mindenféleképpen szeretném megverni aztán majd az élet hozza ahogy hozza, tudni kell, hogy ő itt megy csak, itteni fiú, murván nagyon gyors én meg pont aszfalton. Akkor lenne összehasonlítási alap ha jönne egyet aszfalton is, de remélem benne van potenciál, hogy megtudjuk verni.      

Talián János

     

 

Bejelentkezés

Online

Oldalainkat 77 vendég böngészi