A Divízió 1-ben a magyar bajnokságot vezető Harsányi Zoltán egyszer már eljutott a B döntőig... NYMC.EU

...és bár véleménye szerint nagyon kemény meccsekre lehet majd a pályán számítani, reméli, hogy idén is legalább ilyen sikereket tud majd elérni Nyirádon.

 
- Hogy készülsz fel a versenyre?

- Tíz év rutinnal már nem gyakorolom a vezetést. Viszont technikai újításokra mindig szükség van. Most a hajtásláncon alakítottunk, ami Nyirádon még több előnyhöz juttat majd minket. Az Európa-bajnoki futam különösen kiélezett, harminc nagyon erős autó indul és mindenki vadul halad. Gyakori, hogy egy kanyarnak öt autó egyszerre vág neki, de persze csak kettő fér el. Ilyenkor jöhet a test-test melletti küzdelem, persze csak a szabályosság keretei között. Fontos a mentális felkészülés, a lelki ellenálló képesség, hiszen ebben a mezőnyben mindenki nyerni akar. 

- Milyen esélyekkel vágsz neki ennek a három napnak? 

- Esélyek mindig vannak, de tudni kell, hogy nagyon fejlett technikájú külföldi autókkal szállunk szembe. Nekem a C döntőbe való bekerülés már nagyon jó eredmény lenne, de nagy álmom, hogy a B döntőbe is bejutok. Az eddigi négy futamon háromszor jutottam el a C döntőig, egyszer a B-ig. Remélem, ezt a bravúrt sikerül megismételnem.

A cikk folytatódik a Nyírádi Motosport Centrum weboldalán...ITT!!!

Bejelentkezés

Online

Oldalainkat 66 vendég böngészi